Humanoid Földlakó "megfázása", vagy kétoldali ember-munkaundoritisze?
Egyszer, régen, egy messzi-messzi Földgalaxisban Tixi humanoid Földlakó egy Földi nap az emberdolgozdában, ahol nagyon szeretett dolgozni, azt érezte, hogy, az embernyelv használatával: „valami bujkál benne”.
Nem akarta, hogy elfajuljon ez a tünetbujkálás, nem akart beteget jelenteni, nem akart még több vagy még kellemetlenebb embertesti jelzést; ezért rögtön elkezdte rá használni az általa ismert kvantumpaskolást (az asztalánál ülve). Mégpedig azokkal az embertesti érzetekkel, amiket észrevett magán:
„Annak ellenére, hogy gyenge vagyok és fáj a torkom, mégis elfogadom magamat.”
![]() |
Tixi "megfázása" valójában munkaundor volt, és sikerült életbarát módon megoldania |
„Bár haza akarok menni, nem akarok dolgozni, mégis elfogadom magamat.”
Amikor erre is kvantumpaskolt egy kört, elkezdett izzadni az embertestén. Olyan érzése támadt, mintha 10 Földi perc alatt átment volna 2 Földi napi embertesti önhelyreállító szakaszon, és sokkal jobban lett, nem betegedett le. (Azok a fránya emberevő mikrobák most is elvesztették a harcot a humanoid Földlakó-immunrendszerével szemben...)
(Az itt olvasható történetek mesék a humanoid Földlakó kvantumdimenzióból; a szereplők és az események emberi valósággal való bármiféle hasonlósága pusztán a tünetelnyomó tudormányos véletlen egybeesés műve.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése